egy év újra, lol

 az előző két bejegyzés is régi, csak valamiért nem nyomtam rá a nyílra, de amúgy nem baj mert elfelejtettem mit akartam bennük közölni.

szóval megint eltelt egy év, és megint a fasz rosszabbik oldalán érzem magam.

3 év terápia van bennem, vagy mögöttem. előttem a fasz se tudja mennyi meg, mert tudod az a baj, hogy minél lejjebb megyünk, annál jobban és annál beljebb sajdul még valami, ami aztán kisugarzik mindenhová, táplálja az összes rétegemet egyszerre, én összeomlok, aztán később alig emlékszem valamire mert a nyugibogyi is megkúrogatja azért a memóriámat, meg amúgyis azt se tudom ilyenkor, hogy mi van. 

beszarsz, ha leírom, ma miért kezdtem el lökni ide a sódert.

egy pár hónapja előjött belőlem, hogy nekem para a metró. addig kurvára semmi bajom nem volt vele, de most így valamiért sikerült belelovallni magam és valami nyakatekert klausztrofóbiás szorongásban telik el meg a 2 megállónyi út is. valamiért kisült tőle az agyam, hogy a Duna alatt megyünk át. na ebből geccchi, jött a next level para agyfasz: nekem para a Duna fölött is! IKSZDÉ  mindenütt úgy hogy én egyszerűen odáig vagyok a hidakért, én minden hídon gyalog megyek ár - ami pedig most hol ok, hol nem. :Dddd szóval most épp késésben vagyok, ezért úgy éreztem, plusz egy fronyóval bevállalom a kemény két megállót. ahogy beérkezett a szerelvény és megláttam magamat tükröződni az ablakában, úgy láttam, hogy nem is úgy nézek ki, mint aki retteg, hanem sokkal inkább úgy mint aki kibaszottul unja már ezt az egészet. szóval felszálltam, a kezembe vettem egy pirulkát, és úgy döntöttem, nem veszem be, inkább csak leírom, hogy mi történik éppen. 

de ha úgy van, szívesen írnék meg egyebekről is, ajánlom magamnak, hogy ne egy év múlva 

először is szeretném előre bocsátani, hogy nem bélyegeztem, nem gombáztam, nem csináltam lófaszt sem, csak több időt töltök a tudatomban meg néha kicsit alatta, mint az, aki semennyit.

a flesselés asszem az egyik lételemem, talán a kedvenc elfoglaltságom.

azt hívom flesselésnek, amikor valami hétköznapi esemény vagy nemesemény hatására észreveszek valamilyen magasztosabb rendszert, egy működési elvet, egy belső igazságot, amelyben egyetemességet érzek, ezért a beérzem, hogy van helyem benne, a része vagyok az egésznek.

a terápia hatására rengeteg ilyen flesseléshez férek hozzá.

műgyászaim völgye

eltelt 2 év, és ismét itt vagyok, ahol ez az egész rettentő fájdalom indult. élvezem és nem élvezem egyszerre. jó itt kapolcson, nagyon jó, de lehet még jobb lenne, ha nem lenne fesztivál. :D nem igazán tudok kapcsolódni a nálam fiatalabbakkal, nem is szeretnék és nem is érdekelnek. azért eléggé bezárkóztam az elmúlt 2 év hatására, és nehéz valahogy újra megtalálni a helyem. persze ha összebaszódik a múlt a jelennel és jövővel, akkor nem is csoda.