A cím a Nemzeti Galéria 20. századi festészeti terméből, egy festményről származik, magam sem hittem el, hogy létezik. De hogy valahol nekem készült, nos az egészen biztos.
Túl vagyok azt hiszem életem első mini- idegösszeroppanásán, bár lehet volt már, csak nem emlékszem rá.
Ugyebár január 14-ére, hétfőre volt az első időpontom, G-hez. Délelőtt 10 órára.
Abszolút sejthető, hogy mi történt. Elaludtam basszam.
Három ébresztőt állítottam 7-től fél 8-ig, és egyet sem hallottam. egészen pontosan, milyen mókás, 10:00-kor ébredtem fel.
Annyira vártam, és annyira elbasztam. Tudom, hogy nem tragédia, de valami olyan mértékű csalódottságot éreztem, hogy az konkrétan leírhatatlan. Szívesen leírnám pedig azt a maró öngyűlöletet, azt a tehetetlen mérget, hogy mennyire meg akartam magam büntetni, hogy milyen cselekvésképtelenné tett a sokk, de ezt nem lehet. Lehet jobb is, akinek volt már ilyen, az tudja, akinek meg nem, annak ne is legyen.
Végül állati rendesek voltak, és kaptam új időpontot is. Utána emaileztem G-vel, egészen megnyugtatott, de akkor is valahogy nem tudom...
Kurvára össze kell szednem magam, ezt érzem minden egyes tetű nap, meg hogy egyik nap állati motivált vagyok, másik nap az ellenkezője, és kurvaszar ekkorákat ugrálni lelkileg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése